Palics Magyar Művelődési Egyesület

Hírek

A Palicsi Színjátszó Grund Valahol Európában című előadása a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

2024.02.21.

Ismét szűknek bizonyult az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme szombaton este, amikor is a Palicsi Színjátszó Grund a Valahol Európában című musicalt mutatta be két felvonásban, Mezei Zoltán rendezésében.

150_1.jpg

 

– Már sokadik alkalommal teltház előtt játsszák a színdarabokat a művészek nálunk. Ez azt jelenti, hogy mintegy 350 fő nézi meg az előadásokat. Úgy látszik, hogy az óbecsei közönségnek szüksége van az ilyen fajta művelődésre, kikapcsolódásra és feltöltődésre. A Valahol Európában egy szívszorító mese a szeretetről, a barátságról és az egymásra figyelésről. A háború végén játszódó történet hősei csavargó gyerekek, akik egymásra vannak utalva és egy romos kastélyban találnak menedéket. A darab aktualitásából semmit sem vesztett, hiszen a mindenkori háborúk árváiról szól, az otthontalanokról és agyongyötört gyermekekről. Nemcsak az első vagy a második világháború utáni időszakban játszódhat ez a darab, hanem az egykori Jugoszlávia területén dúló harcok, vagy éppen az ukrajnai háború után is – mondta Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnöke, aki hozzátette, hogy nagyon sok néző könnyezve nézte végig az előadást, majd állva, vastapssal jutalmazta a fiatalokat, akik olyan emberi tulajdonságokat vetítetek elénk, mint a hűség és a bátorság.

A kilenc éve működő színtársulat remek összjátékot mutatott be. A fiatalokhoz és a gyermekekhez a musicalben profi színészek is csatlakoztak. A híres karmester szerepét Hernyák György rendező vállalta magára, míg Hosszú szerepében Budinčević Krisztiánt, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagját láthattuk. A Valahol Európában című musical alkotói, melynek alapjául a Balázs Béla ötlete alapján 1947-ben készült Radványi Géza azonos című filmje szolgált, Dés László zeneszerző, Nemes István dalszerző, valamint Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter írók voltak. A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.

Forrás: Magyar Szó - Az óbecsei közönségnek szüksége van művelődésre

A Palics Magyar Művelődési Egyesület 2006-ban kezdte meg működését

A Palics Magyar Művelődési Egyesület ma már mintegy 150 aktív taggal, 15 szakosztállyal és csoporttal, napi szinten tartott próbákkal, rendezvényekkel és programokkal működünk.

  • Népi ének - Népzene
  • Néptánc
  • Színjátszás
  • Kézművesség és képzőművészet
  • Testmozgák
  • Egyéb tartalmak

A rendszeres foglalkozások mellett különféle rendezvényeket és programokat is útjára indítottunk. Ilyenek a havonta megrendezésre kerülő kézműves vásárok és gyerekruha börzék, a batyubálok, a koncertek, filmvetítések és különféle témájú előadások is.

Hagyományápolás

Fontosnak tartjuk a magyar népzenei és néptánc hagyományok ápolását, továbbadását.

Színjátszás

A Palicsi Színjátszó Grund a legismertebb és legsikeresebb szakosztályunk.

Kézművesség és képzőművészet

A gyermekeket kézműves- és rajzszakkörök, a felnőtteket kézimunka csoport várja.

Rendezvények

Rendszeresen szervezünk előadásokat, koncerteket, vásárokat, bálokat stb.

Látogasson el rendezvényeinkre Ön is

Folyamatos programokkal jelentkezünk a kultúra minden területén. Szeretettel várjuk Önt és családját rendezvényeinken.

Bővebben

Magyar Művelődési Egyesület a számok tükrében

Egyesületünk évente nagyon sok előadást és egyéb rendezvényt szervez. Az alábbi számok magukért beszélnek.

aktív tag, akiknek száma az évek során folyamatosan nő.

szakosztály, amelyek napi szinten tartanak foglalkozásokat.

művelődési rendezvény évente minden korosztály számára..

látogató évente, akik megtekintették különböző rendezvényeinket.

Elérhetőség

Lépjen velünk kapcsolatba

Bohinj utca 11.,24413 Palics

Szerbia

Facebook:

https://www.facebook.com/PalicsMME/

Loading
Your message has been sent. Thank you!